Napra pontosan három éve, 2019. szeptember 27-én rendezték meg az Amphenol Sincere Industrial Products ünnepélyes gyáravatóját, ahol többek között Martin Booker, a társaság alelnöke is köszöntőt mondott. Az üzletember egyenesen az USA-ból érkezett a jeles eseményre, ezzel is jelezve, hogy az amerikai és ázsiai sikerek után most Európán a sor.
Ez elmúlt 3 évben óriásit fejlődött a pécsi cég. Az ünnepélyes megnyitó még a Bajor utcában volt, ahol a gyártást 26 operátorral és 2 fővel a menedzsmentben kezdték el. Azonban egy éve alatt kinőtte az Ipari Parkban álló csarnokot az Amphenol és 2020 nyara óta már Cserkúton, több gyártósoron készülnek Európa elektromos autóinak akkumulátoraiba a csúcsminőségű hőmérséklet- és feszültségfigyelő rendszerek.
A ma már 135 főt foglalkoztató és 7000 négyzetméteres gyárépületben működő cég szeptember elején legyártotta a hárommilliomodik termékét. Sánta Attila cégvezető, a pécsi gyár igazgatója elmondta, hogy a termékeik iránti folyamatosan növekvő igényre reagálva az Amphenolnak is bővülni, fejlődni kell. ‘Rákerültünk az európai térképre, ami nagy érdeklődést indukált. Magyarország elkötelezett, hogy az elektromos autógyártás, azon belül is az akkumulátorgyártás meghatározó szereplője legyen Európában. Ez is a kereslet további növekedését okozza, okozhatja.’
Az évről évre rekord bevételeket elérő pécsi gyár (4,9 milliárd forint forgalom 2020-ban, 9 milliárd forint forgalom 2021-ben, és várhatóan 21 milliárd forint az idei évben) folyamatosan fejleszti mind gyártó-kapacitását, mint munkaerő-állományát. Egy 2000 négyzetméteres csarnokrész várja a közeljövőben érkező új gépsorokat, amelyek segítségével tovább fokozódik a termelés üteme Cserkúton.
Az Amphenol pécsi gyárában azt vallják, hogy sikerük titka dolgozóikban, illetve vállalati kultúrájukban rejlik. Az Amphenol egy olyan munkahely, ahol az emberek szeretnek dolgozni, büszkék munkájukra és munkahelyükre. Folyamatosan várják a jelentkezők önéletrajzait a hr@amphenol-asip.com e-mail címen.