Az Amphenol számára mind globálisan, mind pedig lokálisan nagyon fontos a fenntartható fejlődés és a környezettudatosság. Cégünk ISO14001 tanúsítvánnyal rendelkezik, ennek tükrében folyamatosan azon dolgozunk, hogy működésünk során minimálisra csökkentsük a környezetre gyakorolt negatív hatásokat. Minőségpolitikánk egyik fő pontja pedig, hogy carbon-lábnyomunkat folyamatosan figyeljük és csökkentsük.
Ezeknek a globális és lokális stratégiáknak a leképezéseként, mint arról már év elején hírt is adtunk, napelemeket, háztartási méretű kiserőművet telepítettünk cégünk cserkúti telephelyén. Most, hogy már közel fél éve működik a rendszer, megnéztük hozza-e az előzetesen kalkulált megtérülést. A napelemek bő öt hónap alatt 23,65 MWh energiát termelt. Amennyiben az eddigiekhez hasonlóan működik, úgy a 2023-as év végére cserkúti gyárunk energiafelhasználásának 25%-át megújuló forrásból fogjuk fedezni.
Az Amphenol globális célja, hogy 2030 év végére a vállalat minden telephelyén az energiafelhasználás 50%-a megújuló forrásból származzon. Mi már ennek a célnak a felét teljesítettük, tehát jó úton járunk, de ahhoz, hogy megduplázzuk a megújuló forrásból származó energiatermelésünket, újabb napelem rendszer telepítését tervezzük még ebben az évben.
Azt már látjuk, hogy mit is jelent energiahatékonyság és költségcsökkentés szempontjából a napelemek használata, de nézzük meg a fejlesztést a környezet kímélése szempontjából.
A napelemek működéséhez nincs szükség vízre és a napelem minden anyaga újrahasznosítható. Használatuk során nem termelünk, illetve nem vagyunk üvegházhatású gázok termelésének okozói. Teljesen passzívan működik a rendszer, nincs emisszió, azaz levegőterhelés.
Mit is jelent a környezet kímélése a számok nyelvén cserkúti telephelyünkön üzemelő napelem-parkunk kapcsán? Magyarországon 1kWh villamosenergia fogyasztása körülbelül 0,375kg CO2 kibocsátással jár, tehát amikor teljes kapacitással működik a napelem-parkunk, akkor óránként körülbelül 32,5kg CO2-al kevesebb kerül a levegőbe, mintha hagyományos, nem megújuló energiát használnánk. Ha ezt egy évre vetítjük ki, akkor közel 80 tonnával (79,4 T) kevesebb CO2-al szennyezzük a levegőt, fejlesztésünknek köszönhetően. (Az éves becsült adatok számításakor a pécsi megfigyelőállomás által regisztrált napsütéses órák számát vettük figyelembe.)